Légbeszívó szelep utólag

Tudjon meg mindent a légbeszívó szelepről és annak az utólagos beépítéséről. Mi összefoglaltuk a lényeget.

Légbeszívó szelep utólag

Vajon be lehet-e utólag építeni a légbeszívó szelepet? Igen és nem. Mondjuk is, hogy miért. Ha a strangra szeretnénk beépíteni, akkor az azzal járna, hogy bontanunk kellene, amely általában heves tiltakozást vált ki mindenkiből (abszolút érthető módon). De szerencsére ma már van más opció is, még pedig az, hogy egy utólagos légbeszívó szelepet építünk be.

De mire is jó a légbeszívó szelep? A rendszernek feltétlenül szüksége van levegőre. Ha nincs benne levegő, akkor vákuum alakul ki, ami miatt a bűzelzárók kiszáradnak és elkezd egy rendkívül kellemetlen csatorna szag feltörni a lakásba. Ahhoz, hogy ezt elkerüljük fontos, hogy legyen légbeszívó a rendszerben. Mi ebben segítünk Önnek. 

Visszahívást kérek!
Fürdőszoba

Légbeszívó szelep vízre

A légbeszívónak a beszerelésénél nagyon fontos, hogy helyesen tegyük. Épp ezért nem is javasoljuk senkinek sem, hogy otthon, saját kútfőből álljon neki a beszerelésnek. Sok mindent meg tehet otthon saját kezűleg oldani, azonban vannak olyan helyzetek, amikor jobb, hogyha szakemberre bízzuk a dolgot. Ilyen a légbeszívó szelep beszerelése vízre.

Hogyha ilyen jellegű problémája van, akkor feltétlenül keressen fel minket. Mi már hosszú évek óta benne vagyunk a szakmában, így biztos lehet benne, hogy az általunk végzett munka tökéletes lesz. Keressen fel minket bizalommal még ma! 

Hívjon minket, vagy kérjen tőlünk visszahívást!

Légbeszívó szelep
Légbeszívó szelep csaptelep

Légbeszívó szelepes csaptelep

Légbeszívó szelep nem csak a rendszereken van. Vannak olyan csaptelepek is, amelyek légbeszívó szeleppel vannak ellátva. Leginkább a MOFÉM márkától láthatunk ilyeneket a különböző webshopokon. Ha ilyen csaptelepre van szüksége akkor nincs más dolga, mint megrendelni, vagy akár minket is felhívhat, és beszerezzük Önnek.

Ha még sosem szerelt be csaptelepet, akkor azt ajánljuk, hogy ne is vágjon bele egyedül. Egy vízszerelőnek, mint amilyenek mi is vagyunk ez egy rutin feladat. Gyorsan és tökéletesen betudunk szerelni mindenféle csaptelepet, legyen az akármilyen kialakítású, vagy márkájú. Keressen fel minket ez ügyben bizalommal. 

Vákuum a lefolyóban

Mit is jelent az, hogy vákuum van a lefolyóban? Általában, amikor már van egy kezdődő (vagy már majdnem befejeződött dugulás) akkor az vákuumot képezz a lefolyóban. Emiatt a vákuum miatt hallhatunk egészen érdekes hangokat a lefolyóból. Például kluttyogást, kuruttyolást, kurtyogást, és ehhez hasonló hanghatásokat.

Amikor ezt hallja, akkor jobb minél előbb szakembert hívni. Erre azért van szükség, mert így még azelőtt fel lehet oldani a dugulást, még mielőtt „kifejlődne” és teljesen tönkre vágná a lefolyónkat. Mi profi duguláselhárító szakemberek vagyunk, így a legjobb, hogyha minket kér fel az ilyen jellegű problémák orvosolására. 

Vákuum a lefolyóban
Légbeszívó szelep

Kültéri légbeszívó szelep

Ha a lefolyónak lassú a lefolyása akkor érdemes egy kültéri légbeszívó szelepet beépíteni. Ezzel nem csak, hogy gyorsabban fog lefolyni a víz, hanem megakadályozzuk azt is, hogy csatorna szag legyen az otthonunkban. Az ilyen szelepeket a szaniter áruházakban, barkács áruházakban lehet beszerezni, de online is meg rendelhetőek.

Ha úgy látja, hogy egy ilyet kellene beszereltetnie otthonába, akkor ne habozzon hívjon fel minket. Mi már hosszú évek óta dolgozunk a szakmában, elhiheti, mi pontosan tudjuk, hogy hogyan lehet a különböző beszereléseket, javításokat gyorsan és garantáltan jól végrehajtani. Keressen fel minket bizalommal. 

Szeretne többet tudni?

Terveivel kapcsolatban szeretne egyeztetni egy szakemberre? Kíváncsi, hogy mennyi ideig tartana a munka elvégzése? Pontosan milyen összeggel kell számolnia? Esetleg a felhasználandó anyaggal kapcsolatban egyeztetne? Hívja ügyfélszolgálatunkat munkanapokon reggel 8:00 és délután 17:00 között és kérje szakemberünk segítségét.

+36 (70) 526 12 13

Szeretne egyedi árajánlatot kapni? Kattintson a szöveg alján lévő gombra és adja meg a nevét, email címét, telefonszámát és írja le részletesen miben is lehetünk az ön segítségére. Fontos, hogy telefonszámot mindenképpen adjon meg, illetve a leírásban jelölje meg, hogy szükség esetén milyen időpontban hívhatja szakembereinket, ha az szükséges.

Online ajánlatkéréshez kattintson ide!
Légbeszívó szelep
Légbeszívó szelep
Légbeszívó szelep
Légbeszívó szelep
Légbeszívó szelep
Légbeszívó szelep

Ingyenes kiszállás és felmérés Pest megye egész területén!

Szentendre, Pilisszentlászló, Budakalász, Pomáz, Csobánka, Szigetmonostor, Leányfalu, Pócsmegyer, Tahitótfalu, Tahitótfalu, Dunabogdány, Kisoroszi, Visegrád, Visegrád, Dömös, Pilismarót, Érd, Sóskút, Pusztazámor, Budaörs, Törökbálint, Diósd, Biatorbágy, Herceghalom, Bicske, Óbarok, Csabdi, Mány, Szár, Újbarok, Szárliget, Páty, Zsámbék, Tök, Perbál, Pilisjászfalu , Piliscsaba , Solymár, Pilisszentiván, Pilisvörösvár, Tinnye, Telki, Remeteszőlős, Etyek, Budakeszi, Budajenő, Nagykovácsi, Pilisszántó, Üröm, Pilisborosjenő, Pilisszentkereszt, Pilisszentkereszt, Gödöllő, Szada, Veresegyház, Erdőkertes, Valkó, Vácszentlászló, Zsámbok, Isaszeg, Dány, Pécel, Dunakeszi, Göd, Sződliget, Sződ, Csörög, Csömör, Nagytarcsa, Kistarcsa, Kerepes, Kerepes, Mogyoród, Fót, Csomád, Őrbottyán, Vácrátót, Váchartyán, Kisnémedi, Püspökszilágy, Vácduka, Aszód, Kartal, Verseg, Kálló, Erdőkürt, Erdőtarcsa, Iklad, Domony, Galgamácsa, Vácegres, Váckisújfalu, Bag, Hévízgyörk, Galgahévíz, Tura, Monor, Péteri, Vasad, Csévharaszt, Monorierdő, Pánd, Káva, Bénye, Gomba, Vecsés, Üllő, Gyömrő, Ecser, Maglód, Mende, Sülysáp, Sülysáp, Kóka, Úri, Tápiószecső, Tóalmás, Tápióság, Szentmártonkáta, Szentlőrinckáta, Ráckeve, Lórév, Szigetszentmiklós, Halásztelek, Szigethalom, Tököl, Szigetcsép, Szigetszentmárton, Szigetújfalu, Szigetbecse, Makád, Dunaharaszti, Taksony, Dunavarsány, Délegyháza, Áporka, Majosháza, Kiskunlacháza, Dömsöd, Apaj, Bugyi, Alsónémedi, Gyál, Felsőpakony, Ócsa, Inárcs, Kakucs, Újhartyán, Dabas, Dabas, Tatárszentgyörgy, Hernád, Örkény, Pusztavacs, Táborfalva, Dunaújváros, Dunaújváros, Nagyvenyim, Mezőfalva, Daruszentmiklós, Előszállás, Nagykarácsony, Baracs , Baracs, Kisapostag, Perkáta, Szabadegyháza, Sárosd, Hantos, Nagylók, Százhalombatta, Ercsi, Iváncsa, Beloiannisz, Besnyő, Adony, Kulcs, Rácalmás, Tárnok, Martonvásár, Tordas, Gyúró, Ráckeresztúr, Baracska, Kajászó, Vál, Kápolnásnyék, Pázmánd, Vereb, Velence , Gárdony, Gárdony, Gárdony, Pusztaszabolcs, Esztergom, Esztergom, Dorog, Kesztölc, Leányvár, Piliscsév, Csolnok, Dág, Sárisáp, Nagysáp, Bajna, Epöl, Máriahalom, Úny, Annavölgy, Tokod, Tokodaltáró, Bajót, Tát, Mogyorósbánya, Nyergesújfalu, Lábatlan, Süttő, Neszmély, Dunaalmás, Vác, Nőtincs, Ősagárd, Felsőpetény, Kosd, Rád, Penc, Csővár, Keszeg, Alsópetény, Nézsa, Legénd, Verőce, Kismaros, Szokolya, Kóspallag, Nagymaros, Zebegény, Szob, Márianosztra, Ipolydamásd, Letkés, Ipolytölgyes, Nagybörzsöny, Vámosmikola, Tésa, Perőcsény, Kemence, Bernecebaráti, Szendehely, Berkenye, Nógrád, Diósjenő, Borsosberény, Nagyoroszi, Drégelypalánk, Hont, Patak, Dejtár, Rétság, Tereske, Bánk, Romhány, Kétbodony, Kisecset, Szente, Szátok, Tolmács, Horpács, Pusztaberki, Érsekvadkert, Balassagyarmat, Ipolyszög, Patvarc, Ipolyvece, Őrhalom, Hugyag, Csitár, Iliny, Nógrádmarcal, Cserhátsurány, Herencsény, Csesztve, Galgagyörk, Püspökhatvan, Acsa, Nógrádsáp, Galgaguta, Bercel, Vanyarc, Nógrádkövesd, Szécsénke, Becske, Magyarnándor, Cserháthaláp, Debercsény, Terény, Szanda, Mohora, Szügy, Cegléd, Tápiószentmárton, Nyársapát, Csemő, Pilis, Nyáregyháza, Újlengyel, Albertirsa, Dánszentmiklós, Mikebuda, Ceglédbercel, Cegléd, Abony, Kőröstetétlen, Jászkarajenő, Törtel, Nagykőrös, Kocsér, Nagykáta, Tápióbicske, Farmos, Tápiószele, Tápiógyörgye, Újszilvás, Tápiószőlős, Tatabánya, Gyermely, Szomor, Vértessomló, Várgesztes, Tarján, Héreg, Vértestolna, Tardos, Tata, Baj, Vértesszőlős, Oroszlány, Környe, Kecskéd, Kömlőd, Dad, Bokod, Szákszend, Császár, Vérteskethely, Bakonysárkány, Aka, Kisbér, Kisbér, Ászár, Kerékteleki, Bársonyos, Bakonyszombathely, Bakonybánk, Réde, Ácsteszér, Csatka, Súr, Tata, Szomód, Dunaszentmiklós, Kocs, Naszály, Komárom, Komárom, Mocsa, Komárom, Almásfüzitő, Ács, Nagyigmánd, Bábolna, Tárkány, Bana, Tárkány, Csép, Ete, Kisigmánd, Csém, Budapest, I. kerület, II. kerület, III. kerület, IV. kerület, V. kerület, VI. kerület, VII. kerület, VIII. kerület, IX. kerület, X. kerület, XI. kerület, XII. kerület, XIII. kerület, XIV. kerület, XV. kerlet, XVI. kerület, XVII. kerület, XVIII. kerület, XIX. került, XX. kerlület, XXI. kerület, XXII. kerület.

Vissza