Csatorna gyökérmentesítés

Ha a gyökérzet befészkelte magát a csatornába, akkor nincs mit tenni, mindenféleképpen gyökérmentesíteni kell.

Csatorna gyökérmentesítés

Talán a legnagyobb meglepetést azt szokta okozni a munkánk során, amikor elmondjuk az ügyfélnek, hogy a kertben lévő szép kis örökzöld belegyökerezett a csatornába. Ilyenkor elképedt arcok, hüledezések fogadnak minket, pedig a baj nem is akkora, mint gondolná.

Sokan nem is tudják, hogy a csatorna épp ott fut a föld alatt, ahol egy szép bokor, vagy egy szép fa van. Többen már így veszik meg álmaik házát, és nem is sejtik, hogy ebből még nagy probléma is lehet. Mi a probléma oka? Első sorban a probléma forrását nem is a gyökérzet adja, hanem a csatorna. Manapság már csak PVC csöveket használunk, de régen eternit, kerámia, és más vaskos, nehéz anyagból készültek a csövek. Ez azért volt jó, mert így akár száz évig is tökéletesen tudott működni a csatorna, ám a keménység miatt az illesztések rosszak voltak, így könnyen kialakultak repedések. Erre jön még rá az, hogy egyes gyökérzetek, főleg az örökzöldeké rendkívül agresszív módon terjeszkednek, és a különböző nyílásokba könnyedén betudják fonni magukat. De mi ezen segítünk. Speciális készülékeink és magabiztos tudásunk miatt ezeket a problémákat gyorsan megoldjuk!

Visszahívást kérek!
Növényzet a csatornában

Gyökérvágás a csatornában

A csatorna gyökérmentesítésre szinte csak egy mód van. Az első az, hogy helyre állítjuk a csatorna szakaszt. Ilyenkor az adott szakaszon kicseréljük a csatornát, egy újat helyezünk be. Ma már az új technológiának köszönhetően az is megoldható, hogy a meglévő csőbe egy csőbélést rakunk, így ki sem kell cserélni.

Viszont nem ez a legfontosabb! A legfontosabb az, hogy a fát, vagy bokrot, ami ott van ki kell vágni. Miért mondjuk ezt? Ki lehet a szerelőket félévente is hívni csatorna gyökérmentesítésre, csak épp semmi értelme nincs ennek. Amíg meg van a probléma forrása, tehát a folyamatosan növő gyökérzet, addig soha nem fog megoldódni a probléma. Épp ezért fontos, hogy kivágjuk a fát, vagy átültessük máshova, ahol nem fut csatorna. Ha azt tapasztalja, hogy bugyborékolva megy le a víz, vagy már kis hajszál gyökérzetet lát a padlóösszefolyónál, akkor feltétlenül keressen fel minket. 

Gyökérzet a csatornában
Gyökérzet a csatornában

Duguláselhárító

Duguláselhárítóként mi teljeskörűen foglalkozunk a duguláselhárítással. Bár tény, hogy munkánk legnagyobb részét a WC-k, kádak, mosogatók dugulása teszi ki, azért a csatorna gyökérmentesítése is megesik. Ezt nehezen szokták észrevenni az emberek, nem túl szokványos probléma. Ha a kádunk dugul el, akkor szinte biztosak lehetünk benne, hogy a hajszálaktól, szőrszálaktól, túl nagy töménységben használt kozmetikumoktól lehet.

De mi van akkor, ha azt tapasztaljuk, hogy bugyborékol a lefolyó? Nos ilyenkor sokan nem gondolnának arra, hogy a kertben lévő fenyő épp benőtte a csatornát. De ez is megtörténhet, laikusként soha nem lehet tudni. Épp ezért, ha bármilyen furcsaságot tapasztal a lefolyókkal, akkor feltétlenül keressen fel minket. Mi mindenféle fajta dugulást elhárítunk, csak hívnia kell minket!

Eternit cső tisztítása

Mint azt már említettünk, régebben a csatornákat többek között eternit csővel oldották meg. Most erről fogunk pár bekezdésben beszélni. Az eternitet úgy is nevezik, hogy műpala, ennek az anyagnak hosszú történelme van már, sokáig nagyon bevált volt, épp ezért is használták csatornákhoz.

Ha a gyökérzet beépült a csatornában akkor sokan azt szokták javasolni, hogy csatornatisztító folyadékkal oldják fel a gyökérzetet. Ez lényegében egy gyökérirtó folyadék, semmi más. Itt nagyon fontos kiemelnünk, hogy ez nem egy hosszútávú megoldás! Tévedés azt gondolni, hogy ettől a gyökérzet többet nem fog megjelenni a csatornában. Ugyanolyan, mint amikor letépünk egy levelet a fáról – újra kifog nőni. Így a csatornában is újra ki fog nőni. Épp ezért ezek a szerek csak ideig-óráig hatásosak, nem lehet elkerülni a szakember segítségét. 

Eternit cső tisztítás
Gyökérzet a csatornában

Eternit cső élettartama

Az eternit csövet leginkább az élettartama miatt használták. Ugyanúgy, mint a kerámia, vagy a beton, ez is képes 50, de akár 100 évig is tökéletesen működni. Ez tény. Viszont van egy másik tény is: az élettartamot jelentősen lerövidíti az a tény, hogy az illesztések nem éppen a legmegfelelőbbek.

Mire gondolunk? Leginkább arra, hogy ezek nagyon kemény anyagok, így nem tudunk vele olyan illesztést csinálni, mint a PVC-vel. Mivel folyamatosan víz megy át rajtuk, ráadásul a föld is mozog egy bizonyos szinten, így ezeknek a csöveknek, csatornáknak valamennyire rugalmasnak is kell lenniük. Nos ezek egyáltalán nem azok. Épp ezért szokott a legtöbb meghibásodás az eternit csövekkel történni. 

Eternit cső javítása

Bár az eternit csöveket meg lehet javítani, mi mégis inkább úgy gondoljuk, hogy jobb a csatornahálózatot lecserélni PVC-re. Ám ha ragaszkodik hozzá, akkor természetesen megjavítjuk az eternit csöveket, de ajánljuk, hogy fontoljon meg egy nagyobb felújítást. Az eternit csövek folyamatosan romlanak, nem korszerűek már.

Legyen szó javításról vagy cseréről, egy biztos, hogy mi kétségkívül jó választás vagyunk. Hogy miért? Azért, mert már régóta benne vagyunk a szakmában, rengeteg mindent láttunk már, és tudjuk, hogy hogyan lehet jól megszerelni a különböző meghibásodásokat. Épp ezért, hogyha tökéletes, hosszú életű munkát szeretne látni, akkor keressen minket bizalommal!

Csatorna a fürdőben

Szeretne többet tudni?

Terveivel kapcsolatban szeretne egyeztetni egy szakemberre? Kíváncsi, hogy mennyi ideig tartana a munka elvégzése? Pontosan milyen összeggel kell számolnia? Esetleg a felhasználandó anyaggal kapcsolatban egyeztetne? Hívja ügyfélszolgálatunkat munkanapokon reggel 8:00 és délután 17:00 között és kérje szakemberünk segítségét.

+36 (70) 600 37 72

Szeretne egyedi árajánlatot kapni? Kattintson a szöveg alján lévő gombra és adja meg a nevét, email címét, telefonszámát és írja le részletesen miben is lehetünk az ön segítségére. Fontos, hogy telefonszámot mindenképpen adjon meg, illetve a leírásban jelölje meg, hogy szükség esetén milyen időpontban hívhatja szakembereinket, ha az szükséges.

Online ajánlatkéréshez kattintson ide!
Csatorna gyökérmentesítés
Csatorna gyökérzet a padlón
Csatorna gyökérmentesítés
Csatornát bevont gyökér
Csatorna gyökérmentesítés
Csatorna gyökérmentesítés

Ingyenes kiszállás és felmérés Pest megye egész területén!

Szentendre, Pilisszentlászló, Budakalász, Pomáz, Csobánka, Szigetmonostor, Leányfalu, Pócsmegyer, Tahitótfalu, Tahitótfalu, Dunabogdány, Kisoroszi, Visegrád, Visegrád, Dömös, Pilismarót, Érd, Sóskút, Pusztazámor, Budaörs, Törökbálint, Diósd, Biatorbágy, Herceghalom, Bicske, Óbarok, Csabdi, Mány, Szár, Újbarok, Szárliget, Páty, Zsámbék, Tök, Perbál, Pilisjászfalu , Piliscsaba , Solymár, Pilisszentiván, Pilisvörösvár, Tinnye, Telki, Remeteszőlős, Etyek, Budakeszi, Budajenő, Nagykovácsi, Pilisszántó, Üröm, Pilisborosjenő, Pilisszentkereszt, Pilisszentkereszt, Gödöllő, Szada, Veresegyház, Erdőkertes, Valkó, Vácszentlászló, Zsámbok, Isaszeg, Dány, Pécel, Dunakeszi, Göd, Sződliget, Sződ, Csörög, Csömör, Nagytarcsa, Kistarcsa, Kerepes, Kerepes, Mogyoród, Fót, Csomád, Őrbottyán, Vácrátót, Váchartyán, Kisnémedi, Püspökszilágy, Vácduka, Aszód, Kartal, Verseg, Kálló, Erdőkürt, Erdőtarcsa, Iklad, Domony, Galgamácsa, Vácegres, Váckisújfalu, Bag, Hévízgyörk, Galgahévíz, Tura, Monor, Péteri, Vasad, Csévharaszt, Monorierdő, Pánd, Káva, Bénye, Gomba, Vecsés, Üllő, Gyömrő, Ecser, Maglód, Mende, Sülysáp, Sülysáp, Kóka, Úri, Tápiószecső, Tóalmás, Tápióság, Szentmártonkáta, Szentlőrinckáta, Ráckeve, Lórév, Szigetszentmiklós, Halásztelek, Szigethalom, Tököl, Szigetcsép, Szigetszentmárton, Szigetújfalu, Szigetbecse, Makád, Dunaharaszti, Taksony, Dunavarsány, Délegyháza, Áporka, Majosháza, Kiskunlacháza, Dömsöd, Apaj, Bugyi, Alsónémedi, Gyál, Felsőpakony, Ócsa, Inárcs, Kakucs, Újhartyán, Dabas, Dabas, Tatárszentgyörgy, Hernád, Örkény, Pusztavacs, Táborfalva, Dunaújváros, Dunaújváros, Nagyvenyim, Mezőfalva, Daruszentmiklós, Előszállás, Nagykarácsony, Baracs , Baracs, Kisapostag, Perkáta, Szabadegyháza, Sárosd, Hantos, Nagylók, Százhalombatta, Ercsi, Iváncsa, Beloiannisz, Besnyő, Adony, Kulcs, Rácalmás, Tárnok, Martonvásár, Tordas, Gyúró, Ráckeresztúr, Baracska, Kajászó, Vál, Kápolnásnyék, Pázmánd, Vereb, Velence , Gárdony, Gárdony, Gárdony, Pusztaszabolcs, Esztergom, Esztergom, Dorog, Kesztölc, Leányvár, Piliscsév, Csolnok, Dág, Sárisáp, Nagysáp, Bajna, Epöl, Máriahalom, Úny, Annavölgy, Tokod, Tokodaltáró, Bajót, Tát, Mogyorósbánya, Nyergesújfalu, Lábatlan, Süttő, Neszmély, Dunaalmás, Vác, Nőtincs, Ősagárd, Felsőpetény, Kosd, Rád, Penc, Csővár, Keszeg, Alsópetény, Nézsa, Legénd, Verőce, Kismaros, Szokolya, Kóspallag, Nagymaros, Zebegény, Szob, Márianosztra, Ipolydamásd, Letkés, Ipolytölgyes, Nagybörzsöny, Vámosmikola, Tésa, Perőcsény, Kemence, Bernecebaráti, Szendehely, Berkenye, Nógrád, Diósjenő, Borsosberény, Nagyoroszi, Drégelypalánk, Hont, Patak, Dejtár, Rétság, Tereske, Bánk, Romhány, Kétbodony, Kisecset, Szente, Szátok, Tolmács, Horpács, Pusztaberki, Érsekvadkert, Balassagyarmat, Ipolyszög, Patvarc, Ipolyvece, Őrhalom, Hugyag, Csitár, Iliny, Nógrádmarcal, Cserhátsurány, Herencsény, Csesztve, Galgagyörk, Püspökhatvan, Acsa, Nógrádsáp, Galgaguta, Bercel, Vanyarc, Nógrádkövesd, Szécsénke, Becske, Magyarnándor, Cserháthaláp, Debercsény, Terény, Szanda, Mohora, Szügy, Cegléd, Tápiószentmárton, Nyársapát, Csemő, Pilis, Nyáregyháza, Újlengyel, Albertirsa, Dánszentmiklós, Mikebuda, Ceglédbercel, Cegléd, Abony, Kőröstetétlen, Jászkarajenő, Törtel, Nagykőrös, Kocsér, Nagykáta, Tápióbicske, Farmos, Tápiószele, Tápiógyörgye, Újszilvás, Tápiószőlős, Tatabánya, Gyermely, Szomor, Vértessomló, Várgesztes, Tarján, Héreg, Vértestolna, Tardos, Tata, Baj, Vértesszőlős, Oroszlány, Környe, Kecskéd, Kömlőd, Dad, Bokod, Szákszend, Császár, Vérteskethely, Bakonysárkány, Aka, Kisbér, Kisbér, Ászár, Kerékteleki, Bársonyos, Bakonyszombathely, Bakonybánk, Réde, Ácsteszér, Csatka, Súr, Tata, Szomód, Dunaszentmiklós, Kocs, Naszály, Komárom, Komárom, Mocsa, Komárom, Almásfüzitő, Ács, Nagyigmánd, Bábolna, Tárkány, Bana, Tárkány, Csép, Ete, Kisigmánd, Csém, Budapest, I. kerület, II. kerület, III. kerület, IV. kerület, V. kerület, VI. kerület, VII. kerület, VIII. kerület, IX. kerület, X. kerület, XI. kerület, XII. kerület, XIII. kerület, XIV. kerület, XV. kerlet, XVI. kerület, XVII. kerület, XVIII. kerület, XIX. került, XX. kerlület, XXI. kerület, XXII. kerület.

Vissza