Wc szerelés

Ha a wc már nem úgy működik, mint ahogy szeretné, akkor feltétlenül keressen fel minket!

Wc szerelés

A wc az egyik legfontosabb része az otthonunknak, talán nem is kell részleteznünk, hogy miért. Ahhoz, hogy a wc jól működjön sok mindent tehetünk, a rendszeres takarítás és dugulás megelőzése nagyon fontos, de sajnos ez még nem elég. Ha beköltözünk egy házba, lakásba, akkor már van egy wc-nk, ami kitudja, hogy hány éves. Mi jó pár évig használjuk ezen túl, és sajnos az idő vasfoga kikezdi a készülékeket.

A tartályban a tömítés elgyengül, a wc szerkezete megbomlik, és megreped, és még számtalan példa van. Ezeket a hibákat nagyon fontos, hogy csak szakemberek tudják megjavítani. Ha minket hív ki, akkor biztos lehet benne, hogy bármilyen is legyen a probléma mi biztosan megfogjuk tudni oldani. Hosszú ideje dolgozunk már szakmában, higgye el, láttunk már mindent, ami wc szerelés. Keressen minket bizalommal!

Visszahívást kérek!
Wc szerelés

Wc tartály szerelés

A wc tartály az egyik legkönnyebben meghibásodó rész. Sok esetben ide az emberek inkább olcsóbb készülékeket vesznek, de ezek idővel szépen tönkre is tudnak menni. Gyenge műanyagból készülnek, a tömítések szintén alacsony minőségűek, így egyszer csak azt vesszük észre, hogy szivárog a tartály, vagy esetleg azt, hogy nem lehet lehúzni.

Rengeteg fajta tartály van, vannak a karral működőek, vannak a gombbal működőek, vannak a falba építhetőek. Mindegyiket máshogy kell szerelni, más eszközökkel kell. Mindegyiknek meg van a maga tipikus hibája, amit mi már jól ismerünk. 

Épp ezért, hogy a wc tartálya szerelésre szorul, akkor feltétlenül minket keressen fel!

Wc tartály szerelés
Wc bekötőcső szerelés

Wc bekötőcső szerelés

A tartály után a következő dolog, ami rendszeresen megszokott hibásodni az a bekötőcső. Ez a cső látja el azt a funkciót, hogy összeköti a csatornát a wc-vel. Ha lehúzzuk a wc-t, akkor ezen a csövön át távozik a szennyvíz.

Na de mi van akkor, hogy ha ez a bekötőcső például megreped, vagy kilazul a helyéről? Nos, ez rendkívül kellemetlen. Ez általában azt jelenti, hogy a szennyvíz elkezd szivárogni, ami nem túl jó. Ilyenkor nagyon fontos, hogy minél hamarabb jöjjön a segítség. Szerencsére mi egy olyan szolgáltató cég vagyunk, akik teljes lefedettséggel dolgoznak, bármikor elérhetőek vagyunk. Ez azt jelenti, hogy minket bármikor felhívhat, napszaktól függetlenül, mi biztos, hogy felfogjuk venni a telefont. 

Ha probléma van a wc-jével, akkor várjuk a hívását. 

Wc csésze cseréje ár

Ha a wc csésze már abszolút megjavíthatatlan, vagy csak dizájn váltás miatt szeretne egy újat, akkor feltétlenül keressen minket! A wc csésze cseréje egy rendkívül nagy feladat, nem épp az egyszerű kategóriába sorolható. Ha rosszul van beszerelve a wc csésze, akkor az később rendkívül sok problémát tud okozni. Gondolunk itt például a folyamatos szivárgásokra, vagy akár arra, hogy nem lehet lehúzni a wc-t.

Ha cseréről van szó, akkor csakis minket hívjon. Mi már rendkívül régóta benne vagyunk a szakmába, így mi már rutinból végezzük el az ehhez hasonló feladatokat. Ha minket hív ki, akkor biztos lehet benne, hogy a csere rendkívül jól lesz elvégezve, ráadásul mi nem hagyunk magunk után piszkot, mindig feltakarítunk magunk után. 

Wc csésze cseréje
Wc csésze szerelés

Wc csésze felszedése

A wc csésze felszedése nem tartozik éppenséggel a könnyű feladatok közé. Ez sok esetben nehéz feladat, mivel látatlanban nem tudjuk, hogy mivel lett rögzítve a készülék. Épp ezért, az ehhez hasonló munkákat mindig bízza inkább a szakértőkre.

Ahogy csésze cseréjénél is említettük, mi minden ehhez hasonló feladatot professzionálisan oldunk meg. Csak így lehet azt elérni, hogy a végeredmény olyan legyen, mint amilyet valóban szeretne. Ha minket hív ki, akkor garantáljuk, hogy gyorsan kifogunk érkezni, nem fogjuk húzni az időt, hanem egyből neki látunk a feladatunknak. A wc csésze felszedése egy megterhelő munka, épp ezért ne is kínozza magát ezzel, hanem bízza ránk. Mi gyorsan és hatékonyan megoldjuk a wc csésze felszedését. 

Folyik a wc csésze

Ha folyik a wc csésze az sok mindenre adhat következtetést. Az első az az, hogy rosszul lett bekötve a wc csésze. Mi már számtalan ilyen esettel találkozunk pályafutásunk során. Talán ki is jelenthetjük, hogy a legtöbb meghibásodást a rossz beszerelés és a rossz használat okozza.

De ha folyik a wc csésze, akkor valószínű, hogy senkit nem érdekel, hogy mi az oka ennek. Sokkal inkább az érdekli az embereket, hogy hogyan lehet ezt a problémát gyorsan orvosolni, elvégre így a wc-t sem lehet használni, ráadásul folyamatosan törölgetni kell a wc-t. Ilyenkor az a legjobb döntés, hogy ha kihív minket. Mi szakszerűen, gyorsan, és kíméletesen megjavítjuk a wc csészéjét úgy, hogy az biztos, hogy többet nem fog folyni. Keressen minket bizalommal!

Wc szerelés

Szeretne többet tudni?

Terveivel kapcsolatban szeretne egyeztetni egy szakemberre? Kíváncsi, hogy mennyi ideig tartana a munka elvégzése? Pontosan milyen összeggel kell számolnia? Esetleg a felhasználandó anyaggal kapcsolatban egyeztetne? Hívja ügyfélszolgálatunkat munkanapokon reggel 8:00 és délután 17:00 között és kérje szakemberünk segítségét.

+36 (70) 600 37 72

Szeretne egyedi árajánlatot kapni? Kattintson a szöveg alján lévő gombra és adja meg a nevét, email címét, telefonszámát és írja le részletesen miben is lehetünk az ön segítségére. Fontos, hogy telefonszámot mindenképpen adjon meg, illetve a leírásban jelölje meg, hogy szükség esetén milyen időpontban hívhatja szakembereinket, ha az szükséges.

Online ajánlatkéréshez kattintson ide!
Wc szerelés
Wc csésze szerelés
Wc szerelés
Wc tartály szerelés
Wc tartály szerelés
Wc szerelés házilag

Ingyenes kiszállás és felmérés Pest megye egész területén!

Szentendre, Pilisszentlászló, Budakalász, Pomáz, Csobánka, Szigetmonostor, Leányfalu, Pócsmegyer, Tahitótfalu, Tahitótfalu, Dunabogdány, Kisoroszi, Visegrád, Visegrád, Dömös, Pilismarót, Érd, Sóskút, Pusztazámor, Budaörs, Törökbálint, Diósd, Biatorbágy, Herceghalom, Bicske, Óbarok, Csabdi, Mány, Szár, Újbarok, Szárliget, Páty, Zsámbék, Tök, Perbál, Pilisjászfalu , Piliscsaba , Solymár, Pilisszentiván, Pilisvörösvár, Tinnye, Telki, Remeteszőlős, Etyek, Budakeszi, Budajenő, Nagykovácsi, Pilisszántó, Üröm, Pilisborosjenő, Pilisszentkereszt, Pilisszentkereszt, Gödöllő, Szada, Veresegyház, Erdőkertes, Valkó, Vácszentlászló, Zsámbok, Isaszeg, Dány, Pécel, Dunakeszi, Göd, Sződliget, Sződ, Csörög, Csömör, Nagytarcsa, Kistarcsa, Kerepes, Kerepes, Mogyoród, Fót, Csomád, Őrbottyán, Vácrátót, Váchartyán, Kisnémedi, Püspökszilágy, Vácduka, Aszód, Kartal, Verseg, Kálló, Erdőkürt, Erdőtarcsa, Iklad, Domony, Galgamácsa, Vácegres, Váckisújfalu, Bag, Hévízgyörk, Galgahévíz, Tura, Monor, Péteri, Vasad, Csévharaszt, Monorierdő, Pánd, Káva, Bénye, Gomba, Vecsés, Üllő, Gyömrő, Ecser, Maglód, Mende, Sülysáp, Sülysáp, Kóka, Úri, Tápiószecső, Tóalmás, Tápióság, Szentmártonkáta, Szentlőrinckáta, Ráckeve, Lórév, Szigetszentmiklós, Halásztelek, Szigethalom, Tököl, Szigetcsép, Szigetszentmárton, Szigetújfalu, Szigetbecse, Makád, Dunaharaszti, Taksony, Dunavarsány, Délegyháza, Áporka, Majosháza, Kiskunlacháza, Dömsöd, Apaj, Bugyi, Alsónémedi, Gyál, Felsőpakony, Ócsa, Inárcs, Kakucs, Újhartyán, Dabas, Dabas, Tatárszentgyörgy, Hernád, Örkény, Pusztavacs, Táborfalva, Dunaújváros, Dunaújváros, Nagyvenyim, Mezőfalva, Daruszentmiklós, Előszállás, Nagykarácsony, Baracs , Baracs, Kisapostag, Perkáta, Szabadegyháza, Sárosd, Hantos, Nagylók, Százhalombatta, Ercsi, Iváncsa, Beloiannisz, Besnyő, Adony, Kulcs, Rácalmás, Tárnok, Martonvásár, Tordas, Gyúró, Ráckeresztúr, Baracska, Kajászó, Vál, Kápolnásnyék, Pázmánd, Vereb, Velence , Gárdony, Gárdony, Gárdony, Pusztaszabolcs, Esztergom, Esztergom, Dorog, Kesztölc, Leányvár, Piliscsév, Csolnok, Dág, Sárisáp, Nagysáp, Bajna, Epöl, Máriahalom, Úny, Annavölgy, Tokod, Tokodaltáró, Bajót, Tát, Mogyorósbánya, Nyergesújfalu, Lábatlan, Süttő, Neszmély, Dunaalmás, Vác, Nőtincs, Ősagárd, Felsőpetény, Kosd, Rád, Penc, Csővár, Keszeg, Alsópetény, Nézsa, Legénd, Verőce, Kismaros, Szokolya, Kóspallag, Nagymaros, Zebegény, Szob, Márianosztra, Ipolydamásd, Letkés, Ipolytölgyes, Nagybörzsöny, Vámosmikola, Tésa, Perőcsény, Kemence, Bernecebaráti, Szendehely, Berkenye, Nógrád, Diósjenő, Borsosberény, Nagyoroszi, Drégelypalánk, Hont, Patak, Dejtár, Rétság, Tereske, Bánk, Romhány, Kétbodony, Kisecset, Szente, Szátok, Tolmács, Horpács, Pusztaberki, Érsekvadkert, Balassagyarmat, Ipolyszög, Patvarc, Ipolyvece, Őrhalom, Hugyag, Csitár, Iliny, Nógrádmarcal, Cserhátsurány, Herencsény, Csesztve, Galgagyörk, Püspökhatvan, Acsa, Nógrádsáp, Galgaguta, Bercel, Vanyarc, Nógrádkövesd, Szécsénke, Becske, Magyarnándor, Cserháthaláp, Debercsény, Terény, Szanda, Mohora, Szügy, Cegléd, Tápiószentmárton, Nyársapát, Csemő, Pilis, Nyáregyháza, Újlengyel, Albertirsa, Dánszentmiklós, Mikebuda, Ceglédbercel, Cegléd, Abony, Kőröstetétlen, Jászkarajenő, Törtel, Nagykőrös, Kocsér, Nagykáta, Tápióbicske, Farmos, Tápiószele, Tápiógyörgye, Újszilvás, Tápiószőlős, Tatabánya, Gyermely, Szomor, Vértessomló, Várgesztes, Tarján, Héreg, Vértestolna, Tardos, Tata, Baj, Vértesszőlős, Oroszlány, Környe, Kecskéd, Kömlőd, Dad, Bokod, Szákszend, Császár, Vérteskethely, Bakonysárkány, Aka, Kisbér, Kisbér, Ászár, Kerékteleki, Bársonyos, Bakonyszombathely, Bakonybánk, Réde, Ácsteszér, Csatka, Súr, Tata, Szomód, Dunaszentmiklós, Kocs, Naszály, Komárom, Komárom, Mocsa, Komárom, Almásfüzitő, Ács, Nagyigmánd, Bábolna, Tárkány, Bana, Tárkány, Csép, Ete, Kisigmánd, Csém, Budapest, I. kerület, II. kerület, III. kerület, IV. kerület, V. kerület, VI. kerület, VII. kerület, VIII. kerület, IX. kerület, X. kerület, XI. kerület, XII. kerület, XIII. kerület, XIV. kerület, XV. kerlet, XVI. kerület, XVII. kerület, XVIII. kerület, XIX. került, XX. kerlület, XXI. kerület, XXII. kerület.

Vissza