Darálós WC beépítése

Ha darálós wc-t akar beépíteni akkor olvassa el összegzésünket, amelyben minden fontos információt leírtunk.

Darálós WC beépítése

Sok olyan lakás van az országban, ahova mást nem lehet beépíteni, csak és kizárólag darálós wc-t. Ez azért van, mert amikor ezek a lakások épültek akkor még nem volt minden lakáshoz külön wc, így nem is volt szükséges a nagyobb átmérőjű cső. Azonban ahhoz, hogy lelehessen húzni a wc-be illő dolgokat nagyobb cső kell, ám ez nem kivitelezhető. Ezért találták ki a darálós wc-t, amely egy kosárban összegyűjti a lehúzott adagot és pépesre darálja, majd úgy juttattja a csövekbe.

A darálós wc árammal működik, illetve vízzel így nagyon komplikált készülékről beszélünk. Épp ezért nagyon fontos, hogy a darálós wc-t csak és kizárólag szakember szerelje be! Hogyha azt szeretné, hogy a darálós wc-je biztonságosan működjön, akkor feltétlenül minket keressen fel! Várjuk hívását. 

Visszahívást kérek!
Darálós WC

Wc javítás

A darálós wc-k könnyedén meg tudnak hibásodni. Hogy miért? Leginkább azért, mert sokan nem rendeltetésszerűen használják a készüléket. A darálós wc bár darál, de nem darál le mindent, nem ez a dolga. A közhiedelemmel ellentétben nem lehet bármit beledobni, sőt, még a wc papírból sem mindegy, hogy milyet használunk.

De ha már meg van a baj, akkor mindegy is, hogy mi volt az oka. Ilyenkor nagyon fontos, hogy minél hamarabb kihívjon egy jó szerelőt. Ha minket hív ki, akkor biztos lehet benne, hogy tökéletesen helyreállítjuk a wc-jét. Már régóta dolgozunk a szakmában, így biztos lehet benne, hogy mi már többször szereltünk darálós wc-t, így tökéletes lesz a végeredmény. 

Darálós WC javítás
Kerámiával egybeépített darálós wc

Kerámiával egybeépített darálós wc

Milyen is az a kerámiával egybeépített darálós wc? Általában kétfajtát különböztetünk meg, ezt az említettet, illetve a különálló darálósat. Mi a különbség? Az utóbbinál a wc csészén túl helyezkedik el egy daráló, általában a földön, amely összeköti a csövet a wc-vel. Ezzel szemben a kerámiával egybeépített darálós wc-kben ez a rész nincs meg, ugyanis a daráló és a különböző alkatrészek be vannak építve a wc-be. Így lényegében ugyanúgy néz ki, mint bármelyik másik hagyományos wc.

Az, hogy melyik a jobb nem eldönthető kérdés. Mind a kettő ugyanúgy végzi a dolgát, nincs különbség közöttük. Ha felhív minket, akkor minden darálós wc-vel kapcsolatos kérdésére válaszolunk és időpontot egyeztetve akár bármikor elkezdhetjük beépíteni a wc-t. 

Wc szennyvízátemelő

Szennyvízátemelőre ott van szükség, ahol a wc a csatornaszint alatt helyezkedik el. Ahhoz, hogy a lehúzott papír, és egyéb dolgok gond nélkül átérjenek a csatornába elengedhetetlen az, hogy jól működjön a szennyvízátemelő. Ennek érdekében több mindent is tehetünk. Az első és legfontosabb az a jó készüléknek a kiválasztása. Itt sajnos nem szabad sajnálni a pénzt, ha nem akarjuk azt, hogy folyamatosan gondunk legyen a szennyvízzel (higgye el, nem akar ilyet).

Ami nagyon fontos még, hogy jó szakemberrel szereltesse be. Hiába a jó készülék, hogyha hanyag módon lett beszerelve. Ha biztosra szeretne menni, akkor feltétlenül minket keressen fel, mivel mi tökéletes módon fogjuk beszerelni készülékét. Keressen minket bizalommal!

Wc szennyvízátemelő
Darálós WC

Darálós WC karbantartása

A darálós wc-knek a karbantartása nagyon fontos. Minden karbantartás otthon kezdődik, a napi használatnál, így elmondanánk a tippjeinket. Mindig legyen a wc mellett egy szemetes. Ebbe dobhatjuk az intim higiéniai termékeket, a wc papír gurigát és mindent, amit szükséges. Soha nem szabad ezeket a dolgokat lehúzni a darálós wc-n, épp úgy, ahogy a konyhai maradékokat sem, elvégre a darálós wc nem egy konyhamalac.

Csak és kizárólag azt húzzuk le rajta, ami oda való, semmi mást. Más különben tönkre megy a készülék. Fontos továbbá a rendszeres tisztítás, mi lúgos tisztítószereket javaslunk, ezekkel lehet a legkíméletesebben takarítani. Azonban ha abszolút biztosra akar menni, akkor időnként hívjon ki minket, és mi megvizsgáljuk készülékét, hogy biztosan tökéletesen működik-e. Keressen minket bizalommal.

Szeretne többet tudni?

Terveivel kapcsolatban szeretne egyeztetni egy szakemberre? Kíváncsi, hogy mennyi ideig tartana a munka elvégzése? Pontosan milyen összeggel kell számolnia? Esetleg a felhasználandó anyaggal kapcsolatban egyeztetne? Hívja ügyfélszolgálatunkat munkanapokon reggel 8:00 és délután 17:00 között és kérje szakemberünk segítségét.

+36 (70) 600 37 72

Szeretne egyedi árajánlatot kapni? Kattintson a szöveg alján lévő gombra és adja meg a nevét, email címét, telefonszámát és írja le részletesen miben is lehetünk az ön segítségére. Fontos, hogy telefonszámot mindenképpen adjon meg, illetve a leírásban jelölje meg, hogy szükség esetén milyen időpontban hívhatja szakembereinket, ha az szükséges.

Online ajánlatkéréshez kattintson ide!
Darálós WC beépítése a fal mögé
Darálós WC
Darálós WC beépítése hátulról
Darálós WC
Darálós WC
Darálós WC

Ingyenes kiszállás és felmérés Pest megye egész területén!

Szentendre, Pilisszentlászló, Budakalász, Pomáz, Csobánka, Szigetmonostor, Leányfalu, Pócsmegyer, Tahitótfalu, Tahitótfalu, Dunabogdány, Kisoroszi, Visegrád, Visegrád, Dömös, Pilismarót, Érd, Sóskút, Pusztazámor, Budaörs, Törökbálint, Diósd, Biatorbágy, Herceghalom, Bicske, Óbarok, Csabdi, Mány, Szár, Újbarok, Szárliget, Páty, Zsámbék, Tök, Perbál, Pilisjászfalu , Piliscsaba , Solymár, Pilisszentiván, Pilisvörösvár, Tinnye, Telki, Remeteszőlős, Etyek, Budakeszi, Budajenő, Nagykovácsi, Pilisszántó, Üröm, Pilisborosjenő, Pilisszentkereszt, Pilisszentkereszt, Gödöllő, Szada, Veresegyház, Erdőkertes, Valkó, Vácszentlászló, Zsámbok, Isaszeg, Dány, Pécel, Dunakeszi, Göd, Sződliget, Sződ, Csörög, Csömör, Nagytarcsa, Kistarcsa, Kerepes, Kerepes, Mogyoród, Fót, Csomád, Őrbottyán, Vácrátót, Váchartyán, Kisnémedi, Püspökszilágy, Vácduka, Aszód, Kartal, Verseg, Kálló, Erdőkürt, Erdőtarcsa, Iklad, Domony, Galgamácsa, Vácegres, Váckisújfalu, Bag, Hévízgyörk, Galgahévíz, Tura, Monor, Péteri, Vasad, Csévharaszt, Monorierdő, Pánd, Káva, Bénye, Gomba, Vecsés, Üllő, Gyömrő, Ecser, Maglód, Mende, Sülysáp, Sülysáp, Kóka, Úri, Tápiószecső, Tóalmás, Tápióság, Szentmártonkáta, Szentlőrinckáta, Ráckeve, Lórév, Szigetszentmiklós, Halásztelek, Szigethalom, Tököl, Szigetcsép, Szigetszentmárton, Szigetújfalu, Szigetbecse, Makád, Dunaharaszti, Taksony, Dunavarsány, Délegyháza, Áporka, Majosháza, Kiskunlacháza, Dömsöd, Apaj, Bugyi, Alsónémedi, Gyál, Felsőpakony, Ócsa, Inárcs, Kakucs, Újhartyán, Dabas, Dabas, Tatárszentgyörgy, Hernád, Örkény, Pusztavacs, Táborfalva, Dunaújváros, Dunaújváros, Nagyvenyim, Mezőfalva, Daruszentmiklós, Előszállás, Nagykarácsony, Baracs , Baracs, Kisapostag, Perkáta, Szabadegyháza, Sárosd, Hantos, Nagylók, Százhalombatta, Ercsi, Iváncsa, Beloiannisz, Besnyő, Adony, Kulcs, Rácalmás, Tárnok, Martonvásár, Tordas, Gyúró, Ráckeresztúr, Baracska, Kajászó, Vál, Kápolnásnyék, Pázmánd, Vereb, Velence , Gárdony, Gárdony, Gárdony, Pusztaszabolcs, Esztergom, Esztergom, Dorog, Kesztölc, Leányvár, Piliscsév, Csolnok, Dág, Sárisáp, Nagysáp, Bajna, Epöl, Máriahalom, Úny, Annavölgy, Tokod, Tokodaltáró, Bajót, Tát, Mogyorósbánya, Nyergesújfalu, Lábatlan, Süttő, Neszmély, Dunaalmás, Vác, Nőtincs, Ősagárd, Felsőpetény, Kosd, Rád, Penc, Csővár, Keszeg, Alsópetény, Nézsa, Legénd, Verőce, Kismaros, Szokolya, Kóspallag, Nagymaros, Zebegény, Szob, Márianosztra, Ipolydamásd, Letkés, Ipolytölgyes, Nagybörzsöny, Vámosmikola, Tésa, Perőcsény, Kemence, Bernecebaráti, Szendehely, Berkenye, Nógrád, Diósjenő, Borsosberény, Nagyoroszi, Drégelypalánk, Hont, Patak, Dejtár, Rétság, Tereske, Bánk, Romhány, Kétbodony, Kisecset, Szente, Szátok, Tolmács, Horpács, Pusztaberki, Érsekvadkert, Balassagyarmat, Ipolyszög, Patvarc, Ipolyvece, Őrhalom, Hugyag, Csitár, Iliny, Nógrádmarcal, Cserhátsurány, Herencsény, Csesztve, Galgagyörk, Püspökhatvan, Acsa, Nógrádsáp, Galgaguta, Bercel, Vanyarc, Nógrádkövesd, Szécsénke, Becske, Magyarnándor, Cserháthaláp, Debercsény, Terény, Szanda, Mohora, Szügy, Cegléd, Tápiószentmárton, Nyársapát, Csemő, Pilis, Nyáregyháza, Újlengyel, Albertirsa, Dánszentmiklós, Mikebuda, Ceglédbercel, Cegléd, Abony, Kőröstetétlen, Jászkarajenő, Törtel, Nagykőrös, Kocsér, Nagykáta, Tápióbicske, Farmos, Tápiószele, Tápiógyörgye, Újszilvás, Tápiószőlős, Tatabánya, Gyermely, Szomor, Vértessomló, Várgesztes, Tarján, Héreg, Vértestolna, Tardos, Tata, Baj, Vértesszőlős, Oroszlány, Környe, Kecskéd, Kömlőd, Dad, Bokod, Szákszend, Császár, Vérteskethely, Bakonysárkány, Aka, Kisbér, Kisbér, Ászár, Kerékteleki, Bársonyos, Bakonyszombathely, Bakonybánk, Réde, Ácsteszér, Csatka, Súr, Tata, Szomód, Dunaszentmiklós, Kocs, Naszály, Komárom, Komárom, Mocsa, Komárom, Almásfüzitő, Ács, Nagyigmánd, Bábolna, Tárkány, Bana, Tárkány, Csép, Ete, Kisigmánd, Csém, Budapest, I. kerület, II. kerület, III. kerület, IV. kerület, V. kerület, VI. kerület, VII. kerület, VIII. kerület, IX. kerület, X. kerület, XI. kerület, XII. kerület, XIII. kerület, XIV. kerület, XV. kerlet, XVI. kerület, XVII. kerület, XVIII. kerület, XIX. került, XX. kerlület, XXI. kerület, XXII. kerület.

Vissza