Wc daráló

Tudjon meg mindent a darálós wc legfontosabb részéről, a darálóról! Javítás, bekötés, működés, tisztítás, különböző márkák.

Wc daráló

Minden darálós wc-nek van darálója. Ez a wc lelke, ha ez nem működik, akkor használhatatlan a wc. De mi is ez a daráló, és miért is vannak egyáltalán darálós wc-k? Ahhoz, hogy erre választ tudjunk adni kicsit vissza kell repülnünk az időben.

Miért is volt szükség darálós wc-kre? Társasházakat hamarabb kezdtek el építeni, minthogy szokványos lett volna, hogy minden otthonhoz tartozik egy angol wc. A nagy lakások már réges-rég megépültek, mire az embereknek igénye lett arra, hogy külön wc-jük legyen (addig minden folyosón volt egy közös wc). Gondolhatnánk arra is, hogy biztos nem volt gond, elvégre csak bekellett szerelni egy wc-t, majd az rákötni a csatornára és kész is. De ez nem volt ilyen egyszerű, mivel a csövek rendkívül véknyak voltak – nem a wc-n lehúzott vízre voltak tervezve. Így lett szükség a darálóra, amely a lehúzott végterméket egy folyékony emulzióvá darálja, így az könnyedén le tud folyni a lefolyón.

Épp ezért a darálót úgy alakították ki, hogy amit lehúzunk rajta azt képes legyen ledarálni. Épp ezért helyezkedik el a kosárban egy éles késes daráló (hasonló, mint amilyet a konyhában is tartunk), amely (majdnem) mindent összedarál. 

Visszahívást kérek!
Wc daráló

Wc daráló javítás

Ahogy az imént írtuk majdnem mindent összedarál. De miért csak majdnem? Ahogy a konyhai késes darálóba se dobjuk bele egészbe a húst, hogy összedarálja, úgy ide sem szabad ész nélkül mindent beledobálni. A darálónak a szerepe az, hogy a végterméket és a wc papírt egy híg emulzióvá összedarálja, majd a lefolyón leengedje. Ide egyáltalán nem való a csirkecomb, a maradék, a pelenka, és bármi más, még egy tampon se.

Az ilyen rossz használat miatt szokott általában meghibásodni a daráló. De természetesen mindig van megoldás, az ilyen meghibásodást, és természetesen minden más meghibásodást könnyű szerrel tudnak orvosolni a darálós wc-hez nagyon jól értő szakembereink. Ha gyors és jó megoldást szeretne, akkor feltétlenül minket keressen fel, akár már ma kitudunk menni Önhöz!

Darálós wc
Darálós wc

Darálós wc bekötése

Bár az előbb azt mondtuk, hogy a darálós wc meghibásodását általában a rossz használat okozza, azért azt is meg kell említenünk, hogy nagyon sok esetben a rossz bekötés is okozhatja a hibákat. Ha rosszul van bekötve a készülék, akkor szivároghat, csöpöghet, nem fog működni rendesen a daráló.

Ráadásul azt is fontos megemlíteni, hogy a darálós wc-ben a víz és az áram találkozhat egymással, így ez még extrán veszélyes is. Épp ezért, hogy ha itt az ideje annak, hogy beszereltessen egy darálós wc-t, akkor mindenféleképpen jól gondolja meg, hogy milyen céget hív ki. Nem minden vízszerelő ért a darálós wc-khez, de nagyon sok vízszerelő azt mondja, hogy ért hozzá. Hívjon ki minket, mi 100%, hogy olyan vízszerelőt fogunk küldeni, aki ért a készülékekhez. 

Darálós wc működése

A darálós wc működése rendkívül egyszerű. Három szóban össze lehet foglalni: lehúz, darál, lemegy. Lényegében csak ennyi történik. A hagyományos wc-knél ugye ez még rövidebb, mivel csak lehúzzuk, és az le is megy a csatornába, nincs semmi probléma (kivéve ha valami nem oda illőt húzunk le, és megakad, de ez már a duguláselhárítás témakör). Ezzel szemben, vagy inkább ezt kiegészítve a darálós wc-nél van egy plusz funkció, még pedig a darálás.

Ezt már ismertettük, hogy miért szükséges a darálás. Most nézzük meg, hogy hogyan is nézz ki ez a gyakorlatban. Amikor lehúzzuk a wc-t, akkor az általában a lehúzott adag bekerül a daráló kosárba, pont úgy, ahogy a késesaprítóba beledobáljuk a dolgokat. Amint minden beérkezett a kosárba a daráló magától aktivizálja magát, és egy kellemes, halk zúgás keretében tökéletesen híg emulziót hozz létre, amely minden hiba nélkül letud menni a lefolyón. 

Darálós wc
Tiszta darálós wc

Darálós wc tisztítása

A darálós wc tisztítása bár nem tűnik nagy kihívásnak, azért mégis meg kell említenünk pár dolgot. Első körben mi mindenkit lebeszélnénk arról, hogy erős vegyszerekkel tisztítsa a wc-t. Mi inkább annak a híve vagyunk, hogy többször, de gyengédebb tisztítószerrel. Az erős vegyszerek a darálót is folyamatosan érik, és nem feltétlenül jó a késes darálónak ha sósavval érintkezik két hetente.

Mi azt tanácsoljuk, hogy vagy természetes tisztítószereket alkalmazzon, mint például az ecet, vagy a szódabikarbóna, vagy „eco-friendly”, környezet barát termékeket keressen a boltok polcain. Meglátja, ezek is ugyanúgy fényesen fehérré varázsolják a wc-t, amely nem fog elromlani a durva vegyszerektől. 

Geberit darálós wc

Rendkívül sok márka gyárt manapság darálós wc-t. Ezek egyike a Geberit. Mi már hosszú évek óta benne vagyunk a szakmában, így pontosan jól ismerjük az összes márkát. Nekünk nem célunk az, hogy bármelyiket is promótáljuk, ebben nekünk egyáltalán nincs hasznunk. Vannak jobb, és vannak kevésbé jobb márkák, és azon belül is készülékek. 

Épp ezért, hogy ha darálós wc beépítése, vagy darálós wc cseréje előtt áll, akkor még mielőtt megvásárolná a kiválasztott készüléket, hívjon minket fel. Mi több éves, de akár évtizedes távlatban is tudunk beszélni a tapasztalatainkról, így biztos lehet benne, hogy mi egy valóban jó készüléket fogunk Önnek ajánlani. 

Darálós wc

Szeretne többet tudni?

Terveivel kapcsolatban szeretne egyeztetni egy szakemberre? Kíváncsi, hogy mennyi ideig tartana a munka elvégzése? Pontosan milyen összeggel kell számolnia? Esetleg a felhasználandó anyaggal kapcsolatban egyeztetne? Hívja ügyfélszolgálatunkat munkanapokon reggel 8:00 és délután 17:00 között és kérje szakemberünk segítségét.

+36 (70) 526 12 13

Szeretne egyedi árajánlatot kapni? Kattintson a szöveg alján lévő gombra és adja meg a nevét, email címét, telefonszámát és írja le részletesen miben is lehetünk az ön segítségére. Fontos, hogy telefonszámot mindenképpen adjon meg, illetve a leírásban jelölje meg, hogy szükség esetén milyen időpontban hívhatja szakembereinket, ha az szükséges.

Online ajánlatkéréshez kattintson ide!
Darálós wc
Darálós wc
Darálós wc javítás
Darálós wc
Darálós wc
Darálós wc

Ingyenes kiszállás és felmérés Pest megye egész területén!

Szentendre, Pilisszentlászló, Budakalász, Pomáz, Csobánka, Szigetmonostor, Leányfalu, Pócsmegyer, Tahitótfalu, Tahitótfalu, Dunabogdány, Kisoroszi, Visegrád, Visegrád, Dömös, Pilismarót, Érd, Sóskút, Pusztazámor, Budaörs, Törökbálint, Diósd, Biatorbágy, Herceghalom, Bicske, Óbarok, Csabdi, Mány, Szár, Újbarok, Szárliget, Páty, Zsámbék, Tök, Perbál, Pilisjászfalu , Piliscsaba , Solymár, Pilisszentiván, Pilisvörösvár, Tinnye, Telki, Remeteszőlős, Etyek, Budakeszi, Budajenő, Nagykovácsi, Pilisszántó, Üröm, Pilisborosjenő, Pilisszentkereszt, Pilisszentkereszt, Gödöllő, Szada, Veresegyház, Erdőkertes, Valkó, Vácszentlászló, Zsámbok, Isaszeg, Dány, Pécel, Dunakeszi, Göd, Sződliget, Sződ, Csörög, Csömör, Nagytarcsa, Kistarcsa, Kerepes, Kerepes, Mogyoród, Fót, Csomád, Őrbottyán, Vácrátót, Váchartyán, Kisnémedi, Püspökszilágy, Vácduka, Aszód, Kartal, Verseg, Kálló, Erdőkürt, Erdőtarcsa, Iklad, Domony, Galgamácsa, Vácegres, Váckisújfalu, Bag, Hévízgyörk, Galgahévíz, Tura, Monor, Péteri, Vasad, Csévharaszt, Monorierdő, Pánd, Káva, Bénye, Gomba, Vecsés, Üllő, Gyömrő, Ecser, Maglód, Mende, Sülysáp, Sülysáp, Kóka, Úri, Tápiószecső, Tóalmás, Tápióság, Szentmártonkáta, Szentlőrinckáta, Ráckeve, Lórév, Szigetszentmiklós, Halásztelek, Szigethalom, Tököl, Szigetcsép, Szigetszentmárton, Szigetújfalu, Szigetbecse, Makád, Dunaharaszti, Taksony, Dunavarsány, Délegyháza, Áporka, Majosháza, Kiskunlacháza, Dömsöd, Apaj, Bugyi, Alsónémedi, Gyál, Felsőpakony, Ócsa, Inárcs, Kakucs, Újhartyán, Dabas, Dabas, Tatárszentgyörgy, Hernád, Örkény, Pusztavacs, Táborfalva, Dunaújváros, Dunaújváros, Nagyvenyim, Mezőfalva, Daruszentmiklós, Előszállás, Nagykarácsony, Baracs , Baracs, Kisapostag, Perkáta, Szabadegyháza, Sárosd, Hantos, Nagylók, Százhalombatta, Ercsi, Iváncsa, Beloiannisz, Besnyő, Adony, Kulcs, Rácalmás, Tárnok, Martonvásár, Tordas, Gyúró, Ráckeresztúr, Baracska, Kajászó, Vál, Kápolnásnyék, Pázmánd, Vereb, Velence , Gárdony, Gárdony, Gárdony, Pusztaszabolcs, Esztergom, Esztergom, Dorog, Kesztölc, Leányvár, Piliscsév, Csolnok, Dág, Sárisáp, Nagysáp, Bajna, Epöl, Máriahalom, Úny, Annavölgy, Tokod, Tokodaltáró, Bajót, Tát, Mogyorósbánya, Nyergesújfalu, Lábatlan, Süttő, Neszmély, Dunaalmás, Vác, Nőtincs, Ősagárd, Felsőpetény, Kosd, Rád, Penc, Csővár, Keszeg, Alsópetény, Nézsa, Legénd, Verőce, Kismaros, Szokolya, Kóspallag, Nagymaros, Zebegény, Szob, Márianosztra, Ipolydamásd, Letkés, Ipolytölgyes, Nagybörzsöny, Vámosmikola, Tésa, Perőcsény, Kemence, Bernecebaráti, Szendehely, Berkenye, Nógrád, Diósjenő, Borsosberény, Nagyoroszi, Drégelypalánk, Hont, Patak, Dejtár, Rétság, Tereske, Bánk, Romhány, Kétbodony, Kisecset, Szente, Szátok, Tolmács, Horpács, Pusztaberki, Érsekvadkert, Balassagyarmat, Ipolyszög, Patvarc, Ipolyvece, Őrhalom, Hugyag, Csitár, Iliny, Nógrádmarcal, Cserhátsurány, Herencsény, Csesztve, Galgagyörk, Püspökhatvan, Acsa, Nógrádsáp, Galgaguta, Bercel, Vanyarc, Nógrádkövesd, Szécsénke, Becske, Magyarnándor, Cserháthaláp, Debercsény, Terény, Szanda, Mohora, Szügy, Cegléd, Tápiószentmárton, Nyársapát, Csemő, Pilis, Nyáregyháza, Újlengyel, Albertirsa, Dánszentmiklós, Mikebuda, Ceglédbercel, Cegléd, Abony, Kőröstetétlen, Jászkarajenő, Törtel, Nagykőrös, Kocsér, Nagykáta, Tápióbicske, Farmos, Tápiószele, Tápiógyörgye, Újszilvás, Tápiószőlős, Tatabánya, Gyermely, Szomor, Vértessomló, Várgesztes, Tarján, Héreg, Vértestolna, Tardos, Tata, Baj, Vértesszőlős, Oroszlány, Környe, Kecskéd, Kömlőd, Dad, Bokod, Szákszend, Császár, Vérteskethely, Bakonysárkány, Aka, Kisbér, Kisbér, Ászár, Kerékteleki, Bársonyos, Bakonyszombathely, Bakonybánk, Réde, Ácsteszér, Csatka, Súr, Tata, Szomód, Dunaszentmiklós, Kocs, Naszály, Komárom, Komárom, Mocsa, Komárom, Almásfüzitő, Ács, Nagyigmánd, Bábolna, Tárkány, Bana, Tárkány, Csép, Ete, Kisigmánd, Csém, Budapest, I. kerület, II. kerület, III. kerület, IV. kerület, V. kerület, VI. kerület, VII. kerület, VIII. kerület, IX. kerület, X. kerület, XI. kerület, XII. kerület, XIII. kerület, XIV. kerület, XV. kerlet, XVI. kerület, XVII. kerület, XVIII. kerület, XIX. került, XX. kerlület, XXI. kerület, XXII. kerület.

Vissza

Hasonló oldalak

árak
SOS ÜGYELET +36 (70) 526 12 13